fuvola

 2010.03.11. 21:43

A fuvola projekt ,jelentem boldogan, összejött! Azaz, már majdnem két teljes napja van bírtokomban egy fuvola meg néhány kotta... Karesz indítványozására, meg mert hihetetlen változást hozott az életembe gondoltam, leírom hogy hogy s mint állunk. mármint én meg a fuvola.

A dolog még a messzi múltban kezdődik, amikor Ági egy nap hazajött a tanári megbeszélésről, hogy akkor mit szólnék, ha a főiskolai nagy napon (megjegyezném, ami jövő pénteken lesz) én lennék az egyik attrakció. Hát khm. Mondtam, hogy ha szereznek egy fuvolát akkor hát miért is ne.
Na, de de ahogy kimondtam, rájöttem, hogy azért ez nagy ígéret. Mármint ha az elmúlt év fuvolázási gyakoriságát vesszük na meg a várható nagy tömeget. így kénytelen voltam elkezdeni a felékészülést a következő lépésekkel:

először is. megszokni a gondolatot. Imaginációs tréning segítségével többször elképzeltem, hogy milyen lesz ott állni, kezemben a fuvola, kis csini ruciban, előttem az őrjöngő tömeg. kezem izzad, szám kiszáradva. nem, azt hiszem további tréningre van szükségem ezen a téren.

következő lépés mentális gyakorlás. Ennek része volt a kotta után kutatás, persze először gondosan megterveztem a lépéseket. Vajon honnan lehetne összeszedni. Számításba véve a lehetőségeimet, na meg a lustaságomat, az internet segítségét vettem ígénybe. nem kecsegetett valami sok jóval. (zárójelben hozzátenném, hogy azért ezen a ponton kevésbé voltam kétségbeesve, hiszen tudtam, hogy ha a lustaságomat lekűzdöm, azért vannak még vészmegoldások). Na, de kotta kérdésen túllépve.
Mentális felkészülés igénybevevőbb lépéseként megkezdtem a tanult dolgok átismétlését, persze kizárólag fejben. mint például: hogyan is kell levegőt venni, meg hogyan kell lefogni a hangokat.

aztán mikor egyedül voltam át-át váltottam ezekkel a következő lépésre: a gyakorlatra. igen-igen, ezt értsd úgy, hogy levegőztem. szorítottam a hasam. sőt, a keddi tornán külön figyelmet is fordítottam a rekeszizom gyakorlatokra. mozgattam az ujjaimat, fogdostam a hangokat. Ma már tudom, hogy egy terület kimaradt... Ez a szájbemelgítés, pofazacskólazítás.

Merthogy szerdán boldog tuljandosává váltam egy 10 éve használaton kívüli hangszernek, így még egy következő lépés következett a nagy fújás előtt: pókhálótlanítás, csavarok helyretekerése persze a körmöm tönkretevésével kísérve és alapos suvickolós tisztítás.

Na, aztán a várva várt nagy pillanat a befújás, amelynek varázsát tönkretette a hangfoszlány, amit ki tudtam eröltetni hangszerből... na, de nem panaszkodom. két nap, néhány a fuvolával közösen eltöltött óra és mostmár azt gondolom, hogy lesz ebből még előadás egy hét múlva... és még kottám is van! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://skotbella.blog.hu/api/trackback/id/tr911832655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása