Azt gondolom, hogy a hosszú hallgatás után egy kicsit filozófikusabb, elmélkedősebb posttal folytatom... Merthogy ezalatt az elmúlt csendes időszak alatt, mármint ami a blogot illeti hát történt egy s más.

Kialakult egy életem Skóciába, sok haverral, mégtöbb programmal. Részben ez is volt az oka a nagy hallgatásnak (másrészt meg a kommentek hiányában úgy gondoltam, hogy lanyhult az érdeklődés, de a statisztikán ellenőrizve, hát nem! ezutón is köszi a kitartást! :)).
Szóval furcsán, váraltanul ért a hazatérésem engem is! hiszen most először nem előzte meg hosszas lelki felkészülés. egyszercsak azt vettem észre, hogy otthon vagyok. és minden folyik a maga kerékvágásában tovább. Bár ha jobban belegondolok valahogy mégsem. Merthogy milyen dolog az már, hogy az ember hazamegy szünetelni. Ezt persze minden rendes kolegista megélhette az életében, de számomra most nyert igazán értelmet. Otthon vagyok, de dolgom, feladatom nincs. Csak nyaralani, és élvezni az életet. na, eze gy mániákus feladathalmozónak elképzelhető, hogy milyen elképzelhetetlen... 

Na, de a másfél hét ennek ellenére is ripsz ropsz telt el, úgy hogy szinte fel sem ocsódtam és újra a repülön ültem (ezt így vulkáni hamuk idején nagyon is hasznos dolognak tartom) hogy visszatérjek. Haza. Vagy hova? Merthogy bejöttem a szobámba, a helyén voltak a dolgok, amit az otthoni szobámról kevéssé lehet elmondani. És folytattam a nyaralást itt.

Merthogy persze feladatom itt is van, de azért jut idő a szórakozásra is. és különben is időnként úgy érzem, hogy egy nagy nyaraláson vagyok itt, egy év pihenő az hazai lét után, felkészülés a nagy dobásra. vagy valami hasonlóan magas röptű gondoltaok.

Tehát összefoglalva. Egy év nyaraláson vagyok Skóciába ahol kialakítottam a helyem, ahol mostanra otthon érzem magam, aztán hazamentem, szünidőre, hogy élvezzem a szabadásgot, majd újra vissza.
Most persze megnyilatkozott valami: talán mégis van egy árnyalatni különbség a haza és az otthon között. Mert lehet egy térben otthonasan mozogni, meg otthonossá alakítani, de az soha nem lesz a hazád!

Még feloldónak a nagy gondolatok után gondoltam idebiggyessztem az elmúlt másfél nap eseményeit, merthogy nem csak gondolkodásból áll az élet Skóciában!
Tegnap rögtön egy kis éjszakai élettel kezdtem: vursli van a vároban. Öten voltunk és ha jól számolom, akkor nyertünk összesen 3 mackót (papa-mama-gyerek felállásban), egy rusnya kismalacot és egy giga elefántot, na meg felültünk egy gyomorforgató fel-le huplis akármire.  Ma meg egész napos kiránduláson voltunk Ágival és a gyerekekkel, egy szafari parkban: láttunk mindenféle állatot, ami egy ilyen helyen kötelező!

Képek, ha nem is ma, de nemsokára biztosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://skotbella.blog.hu/api/trackback/id/tr631925137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása