Ha minden igaz, akkor ez lesz az utolsó olyan post, amihez Beavixnek szoros köze van, vagy legalábbis beleszól az írással. Merthogy a koncepció az, hogy leírjuk mindeketten az eseményeket a saját szempontunkból. Minden kétséget kizárva humor és történelmi inforáltásg tekintetében az övé lesz élvezhetőbb, de a valósághoz pedig elég valószínű, hogy az enyémnek lesz több köze... :)

Kezdjük az elején:
Londont kihagyva, merthogy ott megtartunk mindenkit a Karesz által nyújtott bizonytalanságban. Tehát megérkeztünk Kirkcaldyba, ahol a hétnek két részét lehet élesen elkülöníteni hála Karesz rozzant lábának. Hétfőtől szerdáig itthoni, csendes, nyugodt programokat szerveztünk, mint például römi kubozás Pannival, meg Andy háttérzaj hallgatás.
Aztán volt olyan is, hogy próbaútra invitáltuk Karesz Lábát és ellátogattunk egy parkba (de hozzátenném ez már szerdán volt), ahol a Láb bizonyított. Képessé tette használóját, nem csak arra, hogy kipróbálja a baba-mama hintát, betörje a jeget a figyelmeztető tábla ellenére, meglovagoljon egy kőoroszlánt, hanem arra is, hogy fusson egyet az iskola felé.
Ja, igen, ha már szerdai nap, bizonyítottunk, ugyanis egy kőkemény 23,5 perces bevásárlás alatt elköltöttünk 60 fontot (amitől a pénztáros alig tudott minket megszabadítani), valamint főztünk egy zseniálisan finom vörösboros marhapörköltet nokkedlivel meg Bánfai féle túrós-vaníliás töltelékkel, ezzel a Stark család minden egyes tagjánál kivívva az elismerést.
 

Nem szabad megfeledkeznünk az újonc bevezetéséről a társaságokba: kedden este a magyarok, szerdán pedig a nemzetközi csapat előtt tett sikeres vizsgát a fiatalember. Bár a korábban említett alkohol mennyiségek tekintetében nem múlta alul magát.

Aztán következett a hét második fele, amely a hosszú-rövid-hosszú-rövid taktikát követte volna, amiből a a következő valósult meg: végetnem érően hosszú-alig elkezdődő de túlélhetően hosszú-kiborulósan hosszú-és megnyugvósan hosszú.

véget nem érően hosszú a csütörtöki napunk:
9kor elindultunk, hogy felkeressük a világhíres skót wisky dessztillálót egészen pontosan, hogy mindenki tisztába legyen vele most a Glenkinchin-iről beszélek. Ami mint az mindenki számára is ismeretes, itt van a szombszédban, főleg tömegközlekedve... Merthogy 1 óra a busz Edinborróba, meg fél óra, mire megtaláljuk a helyes átszállós buszt, újabb több, mint fél, mire jön is, aztán azzal újabb egy óra egy ismeretlen nevű faluba, ahonnan egy alig végetérő laza egy órás séta már csak a desztilláló.
Még az a szerencse, hogy a körülmények is megfelőek voltak: 35 fokos meleg, rajtam kényelmes nem magas sarkú cipő, dps-sel rendelkező és azt használni is tudó gyalogló társak, ésszerűen kitáblázott útvonal, és a biztos célbajutás reménye.
Ennek megfelelően a 2kor induló csoporttal meg is tudtuk tekinteni a valjuk be, tényleg izgalmas desztillállási folyamatot, láttuk, szagoltuk az a különböző fázisban lévő whiskyket. Na és persze ne felejtkezzünk el a kóstolóról a végén, amikor rátalált mindenki a maga kedvencére is!
De hát a napnak persze ezzel a sikerrel miért is lett volna vége. Út haza, hasonlóan, csak stoppolással fűszerezve, és persze buszra várakozással. Aztán esti romantikus séta edinborróban, fényképezkedés a Karesz féle várral. Aztán az igazival is. Köpködés valami szívbe. Bella első megérdemelt kávéját persze 6kor fogyaszthatta el, de a lényeg, hogy a vendégnek minden kívánsága teljesüljön! Gyorsa, de intenzív múzeum illetve képtár nézegetés. Fish and chips gyorskajálda kipróbálása szigorúan krumplival, de az életmentő fajtából. Elhalasztott gomba kert látogatás. És végül hazavánszorogva, ágyba bedőlve.

alig elkezdődő de túlélhetően hosszú péntek:
khm! ha jól számolom három buszt késtünk le, és ebből egy volt csak tisztán az én hibám. A részletekbe inkább nem mennék bele... A lényeg, hogy hiába a Bella féle aprólékos előretervezés, 1re értünk Szent Andrewsba. Irány a tengerpart, ahol majdnem a tájnak, meg az elragadtatásnak, és a fényképezkedési láznak hála kint ragadtunk a tenger közepén egy sziklán. De majdnem száraz lábbal megúsztuk a történetet. Aztán jött a száj tátogatás a halakkal az aquaviumban, meg a fóka etetés kuksolás.
Rövidebb séta a városban, újabb vár és katedrális megtekintése szigorúan kívülről, merthogy záróra volt (ugye. ha időbe indulunk...). Aztán utunkat félbe vágta, azaz egy pubba vágta az időközben sűrű gombócokba esni kezdő hó (és megint nem mennék bele, hogy azt az időt töltöttük ott, illetve annak egy részét, amit egy másik kis halászfaluban szerettünk volna A Terv szerint). Aztán buszba be, haza.
Itt említeném meg, hogy a busz utakra kellett volna nekem az a könyv, amit a másnapi focu meccsre terveztem magammal vinni, mert Karesz úgy űködött, hogy elindult a busz velünk A-ból B-be, és már aludt is...

kiborulósan hosszú szombat:
Merthogy a B tervek általában megsemmisültek, de K, mint kitartó, nem enged!
Ennek megfelelően sikerült a korai indulás Glasgowba, aztán célirányosan a modern művészetek múzeum, a maga másfél óra tiszta élvezetével. Majd kicsi uzsonnázás a ragyogó napsütésben a főutcán, a "kellemesen nyüzsgő tömegben". Tovább indulás a katedrális felé, amelyet végülis nem értünk el, de helyette láttunk régi házat, sok shoppingolási lehetőséget, oszlopot az utca közepén, és a bolhapiacot. Aminek a nagy előnye az volt, hogy egy font kézpénz sem volt nálunk, így ki tudtuk élvezni minden egyes pillanatát.
Aztán indulás a sodró tömeggel A Stadion felé. mindenki természetesen zöld-fehérbe burkolva (a külső kényszer hatására rám is aggatódott egy sál, csak hogy ne tűnjek annyira antiszocinak, meg különben is jól jött hideg elleni védelemnek). Aztán hosszas séta után érkezés A Stadionhoz, ötezer lépcsöfok megmászásával sikerült elfoglalni az egy darab oszlop mögötti helyünket, aminek az volt a legnagyobb előnye, hogy nem sütött a szemünkbe a nap, hogy nehogy már melegünk legyen és olyan magasan volt, hogy teljesen be lehetett látni az egész stadiont (kivéve azt a részét, amit ugye az oszlop kitakart). A játékról meg a "szurkoló" táborról inkább tapasztaltabb kollegám beszámolóját olvassátok majd el.
Persze kávéhoz meg táplálékhoz ezen a napon sem jutottam időbe, ennek megfelelően a leesett vércukromnak és a széjjelfagyásnak hála egy kicsit ingerültebbé váltam, mint átlagban az megszokott tőlem.

megnyugvósan hosszú utolsó egész nap: vasárnap
A megérdemelt nagy pihenés és a közös nagy reggeli elfogyasztása után, és a kicsit újfent hosszúra nyúlt készülödés után elindultunk a másik parkba, ami a tengerpart mellett volt. Azt kell mondjam, hogy az idő, a társaság, a hasunk telt állapota, a nyugalom és a béke, a jó hangulat meghozta gyümölgyöző hatását: egy nagy, hatalmas séta, kisebb-nagyobb sziklamászásokkal, vár meghóditással, tengerben fürdéssel, segre eséssel, és rengeteg fénykép készítéssel teli 4 órát töltöttünk együtt oda-s vissza felé. Aztán betértünk egy pubba, ahol épp akkor kezdett bele egy csapat a muzsikálásba is. Este meg egy utolsó közös vacsorár fogysztottunk el, szigorúan skót kajával, meg persze a csütörök óta elmaradhatatlan két csoda whiskyvel! :)

hétfő búcsúzás, hazamenés, megszokott élet visszaállításának próbája.

Azt azért szükséges, hogy a post a valóság csak egy kis szeletét ábrázolja, a teljes 10 nap megoszthatatlan! :)