dunfermline

 2009.08.30. 21:29

Újra van, mit írni. Mert egy nagyon jó nap van a hátam mögött, és sok sok kilóméret (vagy mérföld) a lábamban.
Megjártam ma ugyanis a címben szereplő városkát. Nincs olyan messze, de így is kalanos volt az út.


Kezdjük az indulásnál. Gondolkoztam, hogy még a buszállomás előtt beszaladok boltba, de aztán inkább meggondoltam magam. Szerencsére, ugyanis a busz öt perccel korábban indult a kiírtnál. De jól kicseleztem és még idő előtt (mármint a normál indulási idő előtt, tehát a tényleges indulásra) már fentvoltam. Kb félóra utazás után megérkeztem, és szép volt. Jártam egy apátságban, aztán megnéztem a palota romjait (ez pont az apátság melletti kerítés tulajdonképpen, tehát nem kellett sokat gyalogolnom...), sétáltam egy nagyon a természetesen gyönyörű parkban (ahol láttam mókust, meg inygenes műzeumot a parkról, meg télikertet gyönyörű virágokkal, meg patakot, meg síkságot meg nagy zöld területet, és sok virágot és erdős területet, szóval szép volt). Utána jött a sétálóutca (persze minden elhatározás ellenére boltnézéssel...vásárlással pont pont pont).
Meg persze kihagytam a több száz éves házat, aminek az utcájában volt egy helyes kis bolt, aminek a bejáratát nem egy kutya őrizte, hanem egy vérszomjas páva. Nem akartam hinni a szememnek. Amikor először elmentem mellette, akkor néztem, hogy vajon miért raknak ki egy kerámia pávát az ajtó elé, aztán megmozdult. Kicsit sem ijedtem meg!

Na és akkor a túrám gyorsított leírása végén jöjjön a visszautam. Amikoris teszteltem a nagyszerű viccet a tűzoltókról és a rendőrökről, akik az emeletes buszon utaznak... (Flóra kedvesem, idéznéd? :) ) Szóval a dolog egyáltalán nem rettenetes, csak nekem volt az, mert nem arra a járatra szálltam, amivel érkeztem, hanem csak megláttam azt a nagy buszt az állomáson, láttam, hogy emeletes és hogy az oldalára rá van írva, hogy kirkcaldy. Mivel a buszos bácsi még a jegyemet is elfogadta, gondoltam, hogy nem lehet baj. De mikor már több mint egy órája utaztam az első sorban fent az emelten és láttam, hogy áthaladtunk több kereszteződésen, ahova ki volt írva, hogy Kirkcaldy a másik irányba, akkor bevallom elkezdtem egy kicsit izgulni, hogy mi vajon melyik várost fogom én még megnézni. De aztán nagy nehezen megérkeztünk. :)

EGyszóval tényleg jó napom volt. Készült sok kép, majd ha megjön a csomagom... fel is teszem őket! :)

Puszi

A bejegyzés trackback címe:

https://skotbella.blog.hu/api/trackback/id/tr531349392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a hugod 2009.08.30. 23:25:32

Bellóka...nem te lennél. legalább vmi városnézős buszra szálltál, vagy csk simán körbekerülte kirkaldit a busz...abból amúgy,ahogy kezdted a beszámolót én azt vártam,h kivételesen lekésted a buszt így gyalog kellett visszamenned... mert valljuk be, az jobban te lettél volna...:P

Én, a Mesélő 2009.08.31. 11:15:20

Remélem a páváról készült kép.. amint éppen támad és a fényképezőgép beremeg.. Amúgy a helységnévről (Körklédi vagy mi) mindig Kirk jut eszembe a Gilmore girlsből.. Gondolom itt páraknak megvan, kire gondolok.. Ha vele is találkozol, mindenképpen csináljatok fényképet. Lorelei-jal is. A gyengém. :)

bAck 2009.08.31. 12:13:45

Drága Lucájka, hogy bizonyítsam lelkes olvasottságomat beléptem én is, hogy kommentálhassak:)
Tegnap találkoztam a kis hugicáddal Szentrendre-éjjel-nappalon, annyira aranyosan mesélt Rólad:)
Várom a következő storyt a kis új életedről/ből!
Na, de nem is mondod, futsz rendesen??:P
Most ennyi, ezután a hihetetlen meglepetés után!!!!!! Köszönöm! Csókollak

Flóka 2009.08.31. 16:56:07

Hát, Bella, sajnos ezt a viccet nem ismerem...:) De remélem, hogy jól érzed magad és nemsokára remélhetőleg nekiszánom magamat és írok neked egy e-mailt. Addig is sok-sok puszi!!!

Csillumillu 2009.09.01. 10:09:04

Drága Bellus!

Jó olvasni, hogy aktivkodsz a kobon, most hogy mar orakra is jarsz beindul majd a practice, ami gyanusan nem is az orakrol fog szolni hanem az utana levo beszelgetesekrol!! Jah ha jatek otletek kellenek szolj Ancsanak es nekem, eleneklunk (es elmutoagtunk skypeon) par utos gyerekdalt:) Van egy angolul is:DD

Bar Kata blogjara is irtam, kepzeld van 12 halunk!!:D Orokbe fogadtuk tavaszig a BT halait:DD Nah most ennyi a level is erlelodik:D

PUSZIK

katicka 2009.09.01. 19:34:54

aaa, ez a pavas sztori nagyon jooo!! :D
ugy tunik, ma ra vagyok allva az allatos sztorikra.:)

puszokak

Skot Bella 2009.09.01. 23:58:28

@a hugod: hát olan szinten volt városnéző, hogy a környék öszes kistelepülésére bement, így olyan helyeket is láthattam, amiket nélküle nehezen... Tehát összességében, megérte a dolog

Skot Bella 2009.09.01. 23:59:48

@Én, a Mesélő: van kép, nem is egy! CSak nem támad, hanem mereszgeti a nyakát, lehet, hogy ő is legalább annyira meglepődött (márha a pávák tudnak meglepődni) tőlem, mint én...

Skot Bella 2009.09.02. 00:28:32

@bAck: De még hogy,,a nadrágomon, már egy lyuk is keletkezett... Szombaton is voltam futni, szép idő van, süt a nap, gondoltam na itt az idő, hogy végre a parkban fussak egyet. Séta oda kb 35 perc, továbbra is napsütés, belépek a kapun, megteszem elsö tétova futásra hasonlító mozdulataimat, eső, futás tovább, mert hát a 3 hét már arra jó, hogy a szemerkélő esötöl nem ijedünk meg, aztán futás tovább, eső szakad, feladom, beállok az eresz alá, eső is feladja. futás tovább, eső újra. Tuti velem szórakozott. De összesen futottam vagy 25 percet! :)))
süti beállítások módosítása