szorgos hét

 2010.02.05. 21:53

 

Na, hát a nem jelentkezés oka a nagyon is aktív hetem.

Tanulással és lazulással teli, csak (és mivel a blog nemcsak Zöld lovag, hanem aggódó szülő mentessé is ked válni, így leírhatom, hogy) alvásból volt híján... :)

 

Merthogy napközben tanultam szorgosan az iskolában és iskolán kívül. Hiszen találtam magamnak itteni igazi toszogató társat, vagyis közösen válunk szépen egymás toszogatóivá. Ugyanis Mariannal el határoztuk, és egyenlőre nagyon is úgy tűnik, hogy meg is valósítjuk, hogy hetente kétszer találkozunk és közösen átveszünk egy nyelvvizsgaffelkészítú könyvet. Ma vagyok a második alkalmon is túl, és már sikerült is előredolgozunk a következő hétre, aminek az lett a vége, hogy elment az utolsó buszom is hazafele (na nem kell annyira aggódni, ezért inkább a rosszul szervezett közlekedési rendszer tehető felelőssé. EGyébként én ezt a mai napig nem tudom felfogni, hogy lehet egy közlekedési rendszer rosszabb és jóval drágább, mint a magyar...)

Na két éccakámat filmnézéssel töltöttem (plusz a már említett mementos). Szerdán az Upot néztem meg, indiai körítéssel. és képzeljétek. legnagyobb döbbenetemre egy falat csípős sem volt a tányéromon. hihetetleől furcsa érzés volt! :)
csütörötkön meg Titkot néztünk és csirkepaprikás helyett (merthogy Petivel és Trixivel néztük) csokit meg pattogatott kukoricát zabál (mondanám hogy "tunk", de leginkább én jártam ebben elől...) Azt hiszem, nemcsak tanulásban, meg filmnézésben volt bővelkedő a hét, hanem kajálásban is. khm.

Ja, ha már tanulás. Szerdán kicsit lefagytam, mert igaz, hogy késtem az óráról (de hát ez nem szokatlan, lévé, hogy minden nap, igaz legálisan, de kések). épp arra érkeztem be, hogy a tanárő írja fel a táblára az aznapi óravázlatot. Első pont: dictation by Bella. hát azt hittem lefordulok a székről, hogy ez meg miért. hát a házimat kellett lediktálnom a  többieknek, mert olyan lehetett belerakni a szövegbe (nem kell megijedni, nem én raktam bele, hanem a tanárnő által kijavított változatában voltak benne), amiket megtanulandónak ítélt.
Pénteken, ja igen, ma meg szintén forgott körülöttem egy kicsit a világ az iskolában, mert Trixinek mentem egy feladatában segíteni, és ezért elkéredzkedtem másfél óráról, de a tanárbácsi úgy engedett el, hogy vissza kell jönnöm megmutatni a hajamat... :) kis bonygyi lett!
 

Ja és ha már Trixi! szerdán felhív, hogy én jóban vagyok az uszodában a papikkal? Merthogy ő volt szerdán a szaunában, és hogy beszélgetésbe elegyedett pont azzal a bácsival, akivel a multkor én is, és hogy jajj, ezek a magyar lányok milyen kedvesek, meg okosak, meg szépek! :)
Szóval visszük a jóhírt! :)

Na csók puszi, mára ennyi! Megyek rettegős filmsorozatot nézni! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://skotbella.blog.hu/api/trackback/id/tr821732839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én, a Mesélő 2010.02.06. 00:35:14

"Titkot néztünk"...

Ez milyen film? nem ismerem..

Én, a Mesélő 2010.02.06. 15:31:17

he-he.. :) de most komolyan.. ez a The Secret? (Rhonda Byrne könyve alapján? vagy?)

Én, a Mesélő 2010.02.06. 15:32:22

he-he :) de most komolyan .. ez a The Secret? (Rhonda Byrne könyve alapján? vagy más?)

Pillangooo 2010.02.07. 12:45:26

igazan elsajatithatnal el ket haj trukkot, en nagyon ertekelnem ;) en meg szerelokre varok, mert elromlott a kazanom... se futes se melegviz igy februarban....brrrr...The Secret hehehe ;)

Skot Bella 2010.02.07. 22:22:19

na a titok nem titok többé... :)
és egyébként Feri, neked biztos tetszene, egy mondatban arról szól (legalábbis számomra), hogy hogyan és miket vonzunk be az életünkbe.

Ancs: a "haj trukk"-ön annyit gondolkoztam, mire rájöttem, hogy mit takar... :)

Én, a Mesélő 2010.02.07. 22:36:03

@Skot Bella: hehe, akkor tényleg a The Secret-ről van szó.. :) gondolod nem ismerem Béla?.. :) tekints csak az emailcímemre... 2-es nélkül..

érdeklődőknek plusz anyagok a témában dögivel, csak szóljatok.. :)

Én, a Mesélő 2010.02.07. 22:39:01

@Én, a Mesélő: ja és hogy tetszett a film Béla? de ezt privátban levelezzük le.. :)
süti beállítások módosítása